Archive for the ‘Szösszenetek’ Category
Posted by zaphira on
augusztus 1, 2008
<>Egy Távol-keletet bemutató sorozatban láttam egy ünnepségen, hogy ilyen kis lampionokat eresztettek az ég felé. Ezen kívül a High School Musical 2 végén is ezt a bigyót sütik el. ricu mondta korábban, hogy ezt úgy érik el, hogy a gömb belsejében van egy gyertya, és a meleg levegő hajtja őket az ég felé… Már csak az érdekelne, mi ennek a neve, vagy hol tudnék utánaolvasni, mert nem sikerül rákeresnem
<>Zaphira
<>
Posted by zaphira on
július 31, 2008
Ez az egész csak most jutott az eszembe… Levezetem. Gondoljunk csak bele. Azért a macskák sem olyan hülye állatok, mint amilyeneknek egyesek tartják őket. Nekem nincs macskám. Régen voltak cicáink, de állítólag elüldöztük őket, annyit nyúztuk, mikor picik voltunk. Nah, ez persze most nem számít.
Évekkel ezelőtt volt egy furcsa élményem. Hazafele jöttem este a kisboltból, és úgy éreztem, figyelnek. A szőr felállt a hátamon, még a telihold is rátett egy lapáttal. Az utca egyszerűen teli volt macskákkal. Annyi állat nincs is ezen a szakaszon, mint ami akkor volt. Így, visszaemlékezve hirtelen, lehet, hogy nem volt még éjszaka, inkább csak szürkület… De azért az embernek betesz a dolog
.
Aztán… Sok videó kering a neten beszélő macskákról meg egyéb tehetségekről. Oké-oké, valamelyik csak rájátszás, de akkor is…Ezek eredetiek. Inkább megmutatom, miről beszélek.
Stina és Mossy majd egy humorosnak szánt fordítás.
Idomított macsek.
És lett volna még egy, de sajnos azt nem találom. Úgyhogy többet nem mutatnék. Cserébe azonban jön egy új kategória, merthát itt sokan szeretik a macsekokat, és van egy jó forrásom, ahol ahogy most néztem, már rendesen megszaporodtak a videók
.
Zaphira
Posted by zaphira on
július 30, 2008
Nahát. Nem írok most ide egy regényt, de elmondom a lényeget. Mituán 50szer megvitattam magammal, hogy megyek-e, vagy sem, úgy döntöttem megyek. A rágódás is azért volt, mert egyáltalán nem voltam kész, a hajam vizes volt, a pofám dzsuvás és mindenki az utamba táncikált. De összeszedtem és rendbeszedtem magam, és elmentem. A Fiatal Baloldallal, a mostani Societassal haverkodom most olyan szempontból, hogy nagy az esélye, hogy belépek. Jó társaság… És hasznos is. Akkor gondoltam erre először, mikor megláttam, hogy játszóteret festettek. Nah, ma már én is
. Először nem mentem odamenni, aztrán erőt vettem magamon. Jó 20-25 percig csak néztem, ahogy dolgoztak, ahogy vakarták a redvát az oszlopokról.. Aztán jöttek a pici, térlakók is. Mikor láttam, hogy akár az ecsetek is elfogyhatnak, úgyhogy rohantam és csentem egyet, majd oda az öreg mszp-s hölgyekhez, s kérdem: Festhetek-e én is?… És igen! Velük osztoztam a festékesbödönön, s kifestettük a Gúlát… Később kaptam saját vödröt isd, onnan meg nem volt megállás. Spuri, és ahol csak pirosra kell, oda rögtön. A pirosak eredménye így tehát: 1 gúla, 2 lipityóka, 2 hintaoszlop + a felső tartóoszlop, amin a hinta van…és 2 teljes hinta. Ezenkivül volt még zöld és sárga is a játszótéren. Totál átfestve minden, még a pad is
. Jó munkát végeztünk, aztán kiderült számomra az is, hogy szabad feles kólát csenni a vödörből, merthát azért vették, hogy igyunk. Coca, Fanta, Natur Aqua. Mindenki amilyen inna
. Aztán a végefele “loptam” csokit, aztán véletlenül kaptamis mégegyet… Aztán lemostuk a festéket magunkról, és néztük, hogy csepeg az eső, meg hogy mindent bejelöltünk “Frissen Mázolva”-val. Aztán elvileg mentem volna a dolgomra… De nem… Levi, a főnök végülis levitt engem és Katit a Papóba, ahova elvileg egy másik csapat is ment. Mi hamarabb értünk oda, pedig mi mentünk később
. Lassan összegyűlt a csapat, a végén 10en voltunk a kocsma teraszán, 2 srác meg gitározott is. Nemigen beszélgettem másokkal, inkább csak ültem, és hagytam, hogy hozzon nekem Brigi inni. Elég sokszor ment az ő számlájára a dolog, mások esetében is, és sose nyivákolt, még ő kínálta a dolgot. Egyébként kutyát is hozott a kocsijával, aki aztán mászkált ott jobbra, balra… Aztán jött a kiáltás:
-Zaphira!
Erre én.. : -Öhh…
Mint kiderült, az állat az Opel körül lett összeszedve, onnan lett az Opel Zaphiráról elnevezve. Aztán elmondtam, hogy engem is így hívnak. Szegényke bámult is. Érdekes volt. Aztán a többiek hirtelen szedelőzködtek, és léptek elfele. Kiderült, hogy mégis lesz a lemondott szalonnasütés, és a kupac elhúzott a francba. Egyedül maradtam a névrokonnal és Brigivel. Vártuk a lány pasiját. Később kiderült, nem is jön. Ültünk még egy darabig, majd elindultunk haza. Útközben, mikor elhaladtunk a házunk előtt, összeakadtunk ricuval… Ő is csodálkozott az állat nevén, és ajánlotta, kerüljön akkor rám a póráz
. Nem volt kedves tőle
. Visszavittük a kutyát a márkakereskedésbe. Közben állandóan villámlott. Szerencsére dörgés nem volt. Brigi fél a dörgéstől, mert Aug. 20-án a szülei is Pesten voltak, és azóta parázik a vihartól szegény. Nah mindegy. Ahhoz képest, hogy senkit nem ismertem, jól szórakiztam, legalábbis magamban, és később Brigivel is jót társalogtunk… Egy idő után Zaphira is hallgatott rám, ha rá szóltam, maradjon
. Sok volt a misztikus dolog, szóval megtudtam egyet s mást a lányról, a megérzéseiről és a gyerekkori szellemekkel való találkozásairól. Elbeszélgettünk. Jó volt. És megismertem egy névrokonom is
.
Zaphira
Posted by zaphira on
július 15, 2008
Jó tinihez híven épp Zenecsatornát néztem a TV-ben, mikor is feltűnt a Ricky Martin a képernyőn. Kérdeztem is anyám:
Én: -Ricky Martin meleg egy ideje, nem?
Anyánk: -De, és Gandalf is. ( Adott oldalon, 2. bekezdés. )
Én: -Ohh, tényleg?
Öcsém: - A Harry Potter-es Gandalf?
No Hölgyek, Urak, Hölgyurak (melegek) és Úrhölgyek (leszbikusok) , no comment
Ui.: Úrhölgyek: Gondoljatok erre, ha hivatalos levelet kaptok valahonnét ilyen megszólítással. Az OTP szívesen küld ilyeneket
Zaphira
Posted by zaphira on
június 16, 2008
Ricu most jött meg a turiból. Hozott nekem felfújható Dalek-et. Hát, ilyen sincsen mindenkinek
<>Hogy mire nem jó a turi ^^ .

Posted by zaphira on
május 29, 2008
Brühühü :’( :
<> http://www.youtube.com/watch?v=TgEhabU_Hcw