XY: AZ ŰR

Infó óra, Wordbe pötyögés, fejláb feladat.

A GALAXIS Útikalaúz szerfelett figyelemreméltó könyv. Az elmúlt számtalan év során számtalanszor megszerkesztette és átszerkesztette számtalan szerkesztőbizottság. A könyv rengeteg utazó és kutató közreműködésével készült.
A bevezetés így kezdődik:
” Az űr - nagy. Tényleg nagy. El se hinnéd milyen hatalmasan, terjedelmesen,
észbontóan nagy. Úgy értem, az ember azt gondolná, a patikushoz hoszszú az út,
de ez csak egy szem mogyoró az űrhöz képest. Figyelj:. . “(Fejláb) és így tovább.
Egy idő után persze megállapodik a stílus, s a könyv olyan dolgokat is közölni kezd, melyekre tényleg szükség van. (és ehhez társult egy kis Pángalaktikus gégepukkasztós megjegyzés is̷

Fejláb, mint forrás, tanár által megjelölve: XY: Az űr

itt már tényleg morogni kezdtem magamnak. Örültem, hogy ebből a könyvből volt a feladat, csak az volt a helyzet, hogy a tanárnak se volt fogalma, honnan idéz. A friss, lédús citrommal körbecsavart aranytéglánál már a fejét is fogta, hogy mekkora baromság ez, látszik, előre se olvasott. Aztán nem bírtam cérnával, beköptem a könyv címét, szerzőjét. Tücsökcirip, senki SOHA nem is hallott erről a műről. Hm, mondom, szép. Nah ennyit erről, hogy a mai fiatalság olvasson. A legszomorúbb, hogy a tanár se ismerte. De lediktálhattam Douglas Adams nevét és a Galaxis Útikalauz Stopposoknak sszóhármast, ami mégiscsak fenköltebb, mint a lenéző XY: Az űr

Macskák?

Ez az egész csak most jutott az eszembe… Levezetem. Gondoljunk csak bele. Azért a macskák sem olyan hülye állatok, mint amilyeneknek egyesek tartják őket. Nekem nincs macskám. Régen voltak cicáink, de állítólag elüldöztük őket, annyit nyúztuk, mikor picik voltunk. Nah, ez persze most nem számít.

Évekkel ezelőtt volt egy furcsa élményem. Hazafele jöttem este a kisboltból, és úgy éreztem, figyelnek. A szőr felállt a hátamon, még a telihold is rátett egy lapáttal. Az utca egyszerűen teli volt macskákkal. Annyi állat nincs is ezen a szakaszon, mint ami akkor volt. Így, visszaemlékezve hirtelen, lehet, hogy nem volt még éjszaka, inkább csak szürkület… De azért az embernek betesz a dolog .

Aztán… Sok videó kering a neten beszélő macskákról meg egyéb tehetségekről. Oké-oké, valamelyik csak rájátszás, de akkor is…Ezek eredetiek. Inkább megmutatom, miről beszélek.

Stina és Mossy majd egy humorosnak szánt fordítás.

Idomított macsek.

És lett volna még egy, de sajnos azt nem találom. Úgyhogy többet nem mutatnék. Cserébe azonban jön egy új kategória, merthát itt sokan szeretik a macsekokat, és van egy jó forrásom, ahol ahogy most néztem, már rendesen megszaporodtak a videók .

Zaphira

Ki lesz Will Parry?

Fogós kérdés, meg kell hagyni. Az Úr Sötét Anyagaiból készült első rész, nevezetesen az Arany Iránytű erősen a szint alatt volt. Mind a történet alapján, mind a szerepekre választott egyének szempontjából. De rendben van. Majd csak kiheverem egyszer, hogy nem azt a fiút ölik meg benne, akit megölnek, hanem egy másikat ( Tony Macarios helyett Billy Costa… ).

De ami igazán foglalkoztat nem is kevés rajongót, hogy vajon ki fogja játszani Willt, a leendő főhőst? Nehéz dolog lesz. Szinte semmit se találok róla a neten, De..!

<>A Yahoo! Answers-nél is lehet tippelni. Ott kettőt találtam. Az egyik ő volt.: Dominic Cooper

Csak hát az a probléma, hogy csórikám alapból túl öreg a szerepre… Nomeg nem is hasonlít szegény Willre.

Ám! (dobpergés)

Egy másik válaszoló is akadt, aki leadta jelöltjét… Az övét tartja az oldal a legvalószínűbbnek… ÉS ez az alak Josh Hutcherson

Itt koppantam én is, mert amióta megnéztem a Híd Terabithia Földjére című filmet, én is úgy voltam vele, hogy Wow, ő lenne az! Hisz mindene a helyén. Az álla, az alkata, a kora. Ki lehetne ennél szerephez illőbb? Úgyhogy most szoríthatok, hogy ő kerüljön filmvászonra Will Parry szerepében, mert igenis, megérdemelné és oda is illik!

David Grinnell: A Liszenko-labirintus

No komment. Tetszett… Imádtam

Richard Matheson - A vizsga VS. Lois Lowry - Emlékek Őre

Érdekes történet… Ez az egy biztos. Furcsa előrevetítés. Be kell vallanom, hogy ennek a novellának az olvasása során akaratlanul is egy régi és feledhetetlen kedvencem jutott eszembe. Egy “gyermekregény” , ami azért mégsem az. Azt hiszem, alapból párhuzamot vonhatunk a két történet között már ott is, hogy ez a Halál dolog egyáltalán nem téma a hétköznapokban, s igyekeznek úgy is tenni, mint akik nem tudnak semmiről sem, pedig de.

- Előre is bocsánat a zavaros fogalmazásért, épp alig vagyok magamnál… -

Az, hogy a feleslegessé vált öregektől ilyen allatomos módón váljank meg, ilyen gusztustalan formába csomagolva… Kicsit undorító… Sőt, nem is undorító… Inkább érzéketlen. Egy szkínhed “barátom” mondta nekem korábban, hogy feleslegesek a társdadalomra nézve, nem kell őket támogatni. Amelyikük nem tud megállni a maga lábán, annak meg kell halnia. Megjegyzem: Nem értettem vele egyet és ezt hamar a tudtára is adtam. Belenyugodott .

<>De hagy beszéljek most ennek a sztorinak az ikertestéréről, ami mégis annyi mindenben különbözik tőle.

<>A történet egy tökéletes világról szól. Egyforma házak, egyforma utcák, Egyforma étek és ruha. A rend tökéletes. A gyermekek minden évben egy ünnepségen vesznek részt. Nem számít, ki mikor született… Mindenki egyetlen napon kapja meg a korához járó felszerelést. A kicsit előszőr hátulgombolós kabátot, majd a következőben elülgombolósat, a későbbiekben biciklit, stb…stb .

<>A 12 éves Jonas is épp a legfőbb ünnepségre készül, a Tizenkettesek Ceremóniájára. Az ő korosztályának eddig kellett különböző egységekben segíteni. ( gyermekgondozó, öregek otthona, stb. ) Ez alatt végig megfigyelték őket, hogy itt, ezen az ünnepségen végre kihirdethessék, ki milyen munkát kap majd egész életére nézve. Ahogy lassan mindenkit felsorolnak, a srác aggódni kezd, mert kihagyják a számát. És soha senkinek nem hagyják ki a számát, csak annak, akit semmilyen feladat  megtételéhez nem találnak alkalmasnak. Főhősünk szíve is összeszorul félelmében, családja is retteg a szégyentől. Ám ekkor olyan bejelentés következik, ami mindenkit megdöbbent, de büszkeséggel tölt el. Ez az a bejelentés, amit talán csak 1 emberöltőnként tesz meg a város. Jonas lesz az új Emlékek Őre.

Ahogy lassan tanul az Örökítőtől, egyre több dologra jön rá a világgal kapcsolatban. Hogy ez a Világ mégsem olyan tökéletes, mint hitték. De erről nem beszélhet másoknak, hisz azok úgyse értenék. Egy idő után megváltozik. Nem szedi be a tablettát, amit egyébként a nemi vágyak fékentartására szed mindenki serdülőkorától kezdve, s amióta megkapta új szerepkörét, már nem olyan közreműködő a családdal szemben. Nem meséli el álmait, nem meséli el, mi történt vele egész nap. Dühíti, hogy a “huga” csak úgy mímeli a haragot, kifejezi egy ökölbecsapással, mégis, semmi érzelem nem érződik a hangjából. A fiú viszont érezni kezd, sőt, látni. Az emlékei hatására színesebbé válik körülötte a világ. Előszőr a fű zöldje, a folyó kékje. De senki más nem látja ezt rajta kívül…

Mikor meglátja társait vidáman háborút játszani, nem bírja tovább. Elönti az emlék, az emlék, amiben a csatározás középpontjában van, és nem tud segíteni annak a haldoklónak, aki a segítségét kéri. Mindenki érzéketlen… Egyedül ő nem meg a tanítója.

Az “apja” időközben hazahoz a csecsemőgondozóból egy problémás babát ( Ha jól emlékszem, Gabrielt ) . Itthon próbálja nevelgetni, hátha ez emberi környezet jobb hatással lesz rá. De nem. Egyedül Jonas közelében lesz csöndes, mintha csak ők ketten értenék egymást. Hisz olyan egyformák. Jonasnak is furcsa színű szeme van. A gyermeknek úgyszintén. Nagyon összeszoknak, a babaágy végül a fiú szobájában köt ki. Ám eltelik az egy év, és most jön a pólyások átadásának az ideje is a szülők számára. Igény szerint, ki milyen neműt igényelt a Hivataltól, olyat kap. Ám Gabriel nem felel meg az értékeknek és a viselkedése is rosszabbá válik, mikor elszakítják a fiútól. Apuci gügyögve biztosítja a babát róla, hogy holnap tesznek egy kis látogatást az otthonba. Itt megjegyezném, hogy ugyanarról van szó itt is, mint a A Vizsga esetében is. Itt is az öregeket és a nem alkalmas kisgyermekeket megölik. És persze ezzel semmi probléma nincs is… Szerintük. De Jonas odáig fajul, hogy elrabolja a kisgyermeket és ketten indulnak szökésnek, ki a városból, a teljesen ismeretlen felé. Az útjuk hosszú, fáradalmas, nem készültek fel rá eléggé. Mikorra havasodik a táj, akkor aztán tényleg vészhelyzetbe kerülnek. Az aprócska baba könnyen kihűlhet. A fiú meleg emlékekkel segíti az aprócska szervezetet. A keresés is alábbmarad feléjük. S az a régi emlék… Amikor a szánkó siklik a havon, és a porhó az arcába fúvódik, valósságá válik. Hisz ez mindennek a vége. A domb létezik, ahogy a szánkó is, így érthető, hogy mikor Jonasunk ráül, a gyermekkel a kezében, és lesiklik a lejtőn, már tudja, hogy odalent egy emberibb világ várja. Ahonnan halkan szól az az emlékeiből felrémlő, halk, karácsonyi muzsika….

Elkezdem…

Itt az ideje a sci-fi világában való művelődésemnek. Bár még csak taknyos, zöldfűlű vidéki lyányka vagyok,l megpróbálom felvenni a lépést veletek, “Nagyok”-kal. Kutattam kicsit a polcon és Asimov egyik művére leltem… Vagyis igazából csak egy gyűjteményére.

A Címe: Isaac Asimov - Szívélyes Fahrenheit ( 17 sci-fi remekmű)

És az alábbi nevek művei szerepelnek benne:

• Richard Matheson
• Damon Knight
• Gordon R. Dixon
• William Tenn
• Randall Garrett
• David Grinnell
• Alfred Bester
• Tom Godwin
• Mildred Clingerman
• Chad Oliver
• Edgar Pangborn
• Algis Budrys
• Philip K. Dick
• Arthur C. Clarke
• Anthony Boucher
• H.L.Gold
• Frederick Brown

A dőltek olyan nevek, amikről már hallottam. Véleményt kérek! Egyébként minden novellát megpróbálok majd külön elemezgetni…

Zaphira