Zaphira mindenese

A semmi közepe

Archive for the ‘Filmek’ Category

Tizedik királyság

Posted by zaphira on július 31, 2008

Hű. Nálam mára már klasszikus számba megy. A kedvenc minisorozatom, és meg kell hagyni, amikor akar, akkor épp a Hallmark is tud. Ami azt illeti, ezt a sorit nem csak én bírom ennyire, van nekem felnőtt ismerősöm is, aki él-hal érte. Pedig alapjáratban nem néznéd ki belőle. Ő volt korábban a Számtech tanárom is. Órák után, mikor felmentem netezni, a Tizedik királyságot veséztük az ottlevő többségnek. Azt már nem tudom, mennyi kedvet kaphattak hozzá… Remélem eleget.

Csak pár szereplő, a főbbek:

<>Virginia: Főszereplő, és az apja kerülnek át véletlenül a másik világba, a varázskutyának hála, aki akkor nem is varázskutya, hanem már a királyfi.

Farkas: A másik fontos pont. Korábban elítélték, de a királynő kiengedi, mikor szökik a börtönből, és szolgájává fogadja… Többet nem árulok el.

Tony: Virginia időnként kissé hibbant apja :D

Vendel: Ő a királyfi. A varázskutyával történt csere után ő lett a kutya, az eredeti kutya pedig az ő testét birtokolja, amíg újra össze nem találkoznak.

A Királynő nem más, mint a gonosz mostoha utódja. Tudjátok, azé, aki terorrizálta Hófehérkét annó. Királynőnk Vendelnek lenne a mostohája, de börtönbe záratták, miután ki akarta irtani a Hófehérke dinasztiát. Tökéletes tervvel jut ki a börtönből, tudja, mit akar, de nem biztos, hogy összejön majd neki. Jah, és majd kiderül a végére, milyen is a kapcsolata Virginiával.
A vadász: Aki ismeri a Hófehérkét, tudja, kiről van szó.

A trollok és a trollkirály: A trollkirályt Al Bundy alakítja, szóval iszonyú a képe, főleg elmaszkírozva. De trollnak jó. A másik három a kölykei, szintén sokszor feltűnnek.

Nah, mindegy. Íme pár videó, hátha kedvet kaptok hozzá :) .

A négy, ki megmentette a 9 királyságot. (szegény Tony még az események előtt kapja ezt a farigcsát :D )

Virginia BIRKADALA.

Egy elmebeteg elme szülte, iszonyat, de jó. Sally Peep a szöszi, amúgy meghal, és amúgy a nagyapja öli meg. De ez lemarad :)

A sztori, királynőnk szemszögéből.  

Vendel… Jól meg van csinálva :)  

Hű… Remélem kedvet kaptatok :)

Zaphira

Ki lesz Will Parry?

Posted by zaphira on július 25, 2008

Fogós kérdés, meg kell hagyni. Az Úr Sötét Anyagaiból készült első rész, nevezetesen az Arany Iránytű erősen a szint alatt volt. Mind a történet alapján, mind a szerepekre választott egyének szempontjából. De rendben van. Majd csak kiheverem egyszer, hogy nem azt a fiút ölik meg benne, akit megölnek, hanem egy másikat ( Tony Macarios helyett Billy Costa… ).

De ami igazán foglalkoztat nem is kevés rajongót, hogy vajon ki fogja játszani Willt, a leendő főhőst? Nehéz dolog lesz. Szinte semmit se találok róla a neten, De..!

<>A Yahoo! Answers-nél is lehet tippelni. Ott kettőt találtam. Az egyik ő volt.: Dominic Cooper

Csak hát az a probléma, hogy csórikám alapból túl öreg a szerepre… Nomeg nem is hasonlít szegény Willre.

Ám! (dobpergés)

Egy másik válaszoló is akadt, aki leadta jelöltjét… Az övét tartja az oldal a legvalószínűbbnek… ÉS ez az alak Josh Hutcherson

Itt koppantam én is, mert amióta megnéztem a Híd Terabithia Földjére című filmet, én is úgy voltam vele, hogy Wow, ő lenne az! Hisz mindene a helyén. Az álla, az alkata, a kora. Ki lehetne ennél szerephez illőbb? Úgyhogy most szoríthatok, hogy ő kerüljön filmvászonra Will Parry szerepében, mert igenis, megérdemelné és oda is illik!

Mert vannak még érdekes arcok…

Posted by zaphira on május 26, 2008

Hű… És tényleg. Kdvenc vámpírom ábrázata tekinthető meg ebben a videóban. A pasasnak tényleg annyira furcsa kinézete van, hogy már-már tökéletes lenne tényleges vámpírnak szegény :)

Henry Fitzroy - Vámpír Akták - Blood ties 

Kedvencünk, Kyle

Posted by zaphira on május 9, 2008

Mit ne mondjak… Az egyik legjobb sci-fi sorozat, amit nézhető időpontban vetít a Tv, és amiben valószínűleg -külföldi létére- a legtöbb magyar vonatkozás van. Jut eszembe. E szerint létezik egy kényelmes fekvőhely… Milyen lehet kádban aludni? :)

Itt egy kis sztori-összegző, eddig:

http://www.youtube.com/watch?v=3vqRJ4MfhB4&feature=related

A korábbi, első évad legviccesebb jelenetei… Itt azért tudni kell, hogy mikor Kyle előkerül, agyilag és tapasztalatilag kábé egy újszülött szintjén áll. Ezért érdemes is figyelni a jeleneteket, s hogy milyen gyorsan tanul ;) :

http://www.youtube.com/watch?v=rO_g3G0W9OY&feature=related

Plusz a ráadás. :

http://www.youtube.com/watch?v=Wgo-ZhQbYSg&feature=related

A Róka és a Gyerek

Posted by zaphira on április 4, 2008

Nah. Azthiszem erről nincs mit mondani. Meg kell nézni. Én is meg fogom :) . Még a Port.hu se mondott róla semmi rosszat, csak azt, hogy tényleg gyereknek való. No meg, szerintem is meglátszik, hogy nem más készítette, mint egy dokufilmes egyén :) .

http://www.youtube.com/watch?v=nyqq87u4GPw

A Szem

Posted by zaphira on április 4, 2008

Nem vagyok a horroroknak és hasonlóknak a híve. De azthiszem, ez eléggé moziba csalogató filmecske.

A linket adom meg, a vidi bepakolása csúnyán jön ki a lapon, meg különben is… Az eredeti oldalán nem akadozik. Így hát, tessék:

http://www.youtube.com/watch?v=bu7wRwYVnIM