Zaphira?!

Nahát. Nem írok most ide egy regényt, de elmondom a lényeget. Mituán 50szer megvitattam magammal, hogy megyek-e, vagy sem, úgy döntöttem megyek. A rágódás is azért volt, mert egyáltalán nem voltam kész, a hajam vizes volt, a pofám dzsuvás és mindenki az utamba táncikált. De összeszedtem és rendbeszedtem magam, és elmentem. A Fiatal Baloldallal, a mostani Societassal haverkodom most olyan szempontból, hogy nagy az esélye, hogy belépek. Jó társaság… És hasznos is. Akkor gondoltam erre először, mikor megláttam, hogy játszóteret festettek. Nah, ma már én is . Először nem mentem odamenni, aztrán erőt vettem magamon. Jó 20-25 percig csak néztem, ahogy dolgoztak, ahogy vakarták a redvát az oszlopokról.. Aztán jöttek a pici, térlakók is. Mikor láttam, hogy akár az ecsetek is elfogyhatnak, úgyhogy rohantam és csentem egyet, majd oda az öreg mszp-s hölgyekhez, s kérdem: Festhetek-e én is?… És igen! Velük osztoztam a festékesbödönön, s kifestettük a Gúlát… Később kaptam saját vödröt isd, onnan meg nem volt megállás. Spuri, és ahol csak pirosra kell, oda rögtön. A pirosak eredménye így tehát:  1 gúla, 2 lipityóka, 2 hintaoszlop + a felső tartóoszlop, amin a hinta van…és 2 teljes hinta. Ezenkivül volt még zöld és sárga is a játszótéren. Totál átfestve minden, még a pad is . Jó munkát végeztünk, aztán kiderült számomra az is, hogy szabad feles kólát csenni a vödörből, merthát azért vették, hogy igyunk. Coca, Fanta, Natur Aqua. Mindenki amilyen inna . Aztán a végefele “loptam” csokit, aztán véletlenül kaptamis mégegyet… Aztán lemostuk a festéket magunkról, és néztük, hogy csepeg az eső, meg hogy mindent bejelöltünk “Frissen Mázolva”-val. Aztán elvileg mentem volna a dolgomra… De nem… Levi, a főnök végülis levitt engem és Katit a Papóba, ahova elvileg egy másik csapat is ment. Mi hamarabb értünk oda, pedig mi mentünk később . Lassan összegyűlt a csapat, a végén 10en voltunk a kocsma teraszán, 2 srác meg gitározott is. Nemigen beszélgettem másokkal, inkább csak ültem, és hagytam, hogy hozzon nekem Brigi inni. Elég sokszor ment az ő számlájára a dolog, mások esetében is, és sose nyivákolt, még ő kínálta a dolgot. Egyébként kutyát is hozott a kocsijával, aki aztán mászkált ott jobbra, balra… Aztán jött a kiáltás:

-Zaphira!

Erre én.. : -Öhh…

Mint kiderült, az állat az Opel körül lett összeszedve, onnan lett az Opel Zaphiráról elnevezve. Aztán elmondtam, hogy engem is így hívnak. Szegényke bámult is. Érdekes volt. Aztán a többiek hirtelen szedelőzködtek, és léptek elfele. Kiderült, hogy mégis lesz a lemondott szalonnasütés, és a kupac elhúzott a francba. Egyedül maradtam a névrokonnal és Brigivel. Vártuk a lány pasiját. Később kiderült, nem is jön. Ültünk még egy darabig, majd elindultunk haza. Útközben, mikor elhaladtunk a házunk előtt, összeakadtunk ricuval… Ő is csodálkozott az állat nevén, és ajánlotta, kerüljön akkor rám a póráz . Nem volt kedves tőle . Visszavittük a kutyát a márkakereskedésbe. Közben állandóan villámlott. Szerencsére dörgés nem volt. Brigi fél a dörgéstől, mert Aug. 20-án a szülei is Pesten voltak, és azóta parázik a vihartól szegény. Nah mindegy. Ahhoz képest, hogy senkit nem ismertem, jól szórakiztam, legalábbis magamban, és később Brigivel is jót társalogtunk… Egy idő után Zaphira is hallgatott rám, ha rá szóltam, maradjon .  Sok volt a misztikus dolog, szóval megtudtam egyet s mást a lányról, a megérzéseiről és a gyerekkori szellemekkel való találkozásairól. Elbeszélgettünk. Jó volt. És megismertem egy névrokonom is .

Zaphira

Ki lesz Will Parry?

Fogós kérdés, meg kell hagyni. Az Úr Sötét Anyagaiból készült első rész, nevezetesen az Arany Iránytű erősen a szint alatt volt. Mind a történet alapján, mind a szerepekre választott egyének szempontjából. De rendben van. Majd csak kiheverem egyszer, hogy nem azt a fiút ölik meg benne, akit megölnek, hanem egy másikat ( Tony Macarios helyett Billy Costa… ).

De ami igazán foglalkoztat nem is kevés rajongót, hogy vajon ki fogja játszani Willt, a leendő főhőst? Nehéz dolog lesz. Szinte semmit se találok róla a neten, De..!

<>A Yahoo! Answers-nél is lehet tippelni. Ott kettőt találtam. Az egyik ő volt.: Dominic Cooper

Csak hát az a probléma, hogy csórikám alapból túl öreg a szerepre… Nomeg nem is hasonlít szegény Willre.

Ám! (dobpergés)

Egy másik válaszoló is akadt, aki leadta jelöltjét… Az övét tartja az oldal a legvalószínűbbnek… ÉS ez az alak Josh Hutcherson

Itt koppantam én is, mert amióta megnéztem a Híd Terabithia Földjére című filmet, én is úgy voltam vele, hogy Wow, ő lenne az! Hisz mindene a helyén. Az álla, az alkata, a kora. Ki lehetne ennél szerephez illőbb? Úgyhogy most szoríthatok, hogy ő kerüljön filmvászonra Will Parry szerepében, mert igenis, megérdemelné és oda is illik!

Meg kell hagyni, gyomor kell hozzá.

Hát én komolyan nem tudom, kik, miért és milyen jogon követnek el ilyet… De az, hogy egyszerűen csak úgy elbánnak vele, az komolyan iszonyú. Már-már azon töprengtem, velük is ezt kéne tenni. Az összessel. Ahánnyal csak elbántak, annyiszor, újra meg újra, hogy átérezzék, milyen is lehet annak a csöpp kis teremtménynek. Bár a film közepén elmondták, hogy a “műtétet” vágző orvos, mikor később lektorálta a felvételeket, annyira kikészült, hogy soha többé nem vállalt ilyet. Hát azt el is hiszem. Rendben van, valakinek tényleg, komolyan vállalnia kell az abortusz, mert az olyan egészségügyi problémákba ütközik, stb…

De egy tizenéves gyerek védekezzen, ha már csinálja, és ne asszisztáljon egy emberi lány kegyetlen és szívtelen meggyilkolásába. Nekem sok időmbe telt, hogy  kellőképp ráfókuszáljak onnan messziről a történésekre, de amúgy az egyik első sorbéli lány a normális magzati kép mutatásakor rosszul lett már. Hogy lesz gyereke?!  O_o

Nade! Ez ugye mind semmi. Azt kellett volna látni, hogy menekül szegény Pocaklakó Manó, amikor a szívócső közelített felé. Egy pillanatra az ultrahangos kép is beakadt, olyan gyorsan próbált eliszkolni a halálát jelentő cső elől. Mert tudta, mi vár rá. Tudta, hogy ő most életveszélyben van és tudta, hogyha nem menekül, annyi neki. És ahogy látni lehetett, hogy a végén nem marad más belőle, csak a feje, amit aztán összeroppantanak és kiszednek, majd az anya hasában kis csontszilánkok és húscafatkák maradnak… Brr…

Biosztanárom mesélte, hogy akkor jött be a divatba a “kaparás” , amikor ők az egyetemet végezték. Az ő biosz-kémia szakos tanáruk úgy döntött, abortuszt végeztet. Nős, a kisegítő nővérke rosszul állította be a szívóberendezést, fúvásra kapcsolta, a doki bácsi pedig bízott benne és felvezette…

Nos, a fúvásra kapcsolt gépnek köszönhetően hölgy azonnal meghalt, és teli volt mindene a felhabosodott vérrel…

<>Hát nem kívánom senkinek.

És ha nekem egyszer bárki azt meri mondani, vetessem el ezért, vagy azért, jobb lesz az életem, akkor megragadom, beültetem egy üres szobába, berakom elé a filmet, ölébe nyomok egy tál popcorn-t és megvérom, mikor kerül szósz az ételre. Komolyan!

És az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy mutattak olyan apró kisbabákat, akik már nem voltak annyira egyben, és tényleg Sikoltott utoljára. A szája tátva volt rémületében, a keze a feje közelébe húzva… Hát normális, aki ilyet csinál?

<>

Trethon Judit

Én nem ismertem. Nem is tudtam, ki volt Ő. Még csak a balesetről sem hallottam. Csak tegnapelőtt. Este. Úgy éjféltájékban, mikor már aludni mentem. Anya szólt be döbbenten, röviden kombinált, s csak még döbbentebbé vált. Én akkor még nem törődtem vele, mert nem tudtam, kiről volt szó. De aztán, másnap, mikor láttam az írásokat és rájöttem, ki is volt Ő, furcsa lesújtottság vett rajtam erőt. Pedig nem tudom, ki volt . Ám nyomasztott a hír, s ha hallom, még mindig nyomaszt. Nem tudok mit mondani. Sajnálom azt, amit egyesek éreznek, mert elveszítették egy kedves barátjukat. Én nem tudom, milyen elveszíteni úgy igazán egy barátot, mert nincsenek is igazán olyan barátaim, s különben sem történt még velük semmi megrázó. De sajnálom. El sem tudom mondani mennyire. Csak ennyit tudok mondani. Mást… Nem.

Mit tegyek?

Termékeny lehetnék… Persze csak írás-ügyileg… Zsong a fejem az ötletektől, de annyi kérdés felmerül…

Vajon nem írta ezt már más korábban? Vajon nem túl sablonos? Vajon nem jönne valaki egyszercsak azzal, hogy ez csak koppintás? …

Ezért nem is írok . Majd szétrobban néha a fejem az információáradattól, amikoris meglódul a fantáziám és jön minden, egymás után… De nem teszek semmit. Nem tudnám leírni kézzel, mert ha nagyon benne lennék, akkoris vagy eltünne a végigrótt cetli, vagy nem lennék képes kiolvasni a hirtelen hévvel írt sorokat… Aztán az ötletek elmerülnek a feledés homályában… Néha még előtünnek, ha felvillan lelki szemeim előtt a mellé rendelt cím… De azt hiszem, nem lesz belőlük semmi sem… Ez van, srácok… *kétségbeesett sóhajt hallat, majd eltünik  Balra a második ajtó irányába… *

A halál szele…

Épp hazafelé tartottam. Szokás szerint bedugózott füllel, gondolatban máshol járva. Békésen hallgatom hát a zenét, majd megállok a járdánál. Két sáv. Az egyik a Temető felé megy, majd egy kis választóvonal, és jön a másik, ami a Temetőtől jön. Körbenézek. Nagy levegőt veszek, még leelőzöm a felém igyekvő kisteherautót. Rálépek az útra, szándékosan komótosra véve a figurát. Átérek a köztes színre. Átnézek a másik irányba, jön-e kocsi, ám ekkor megtörténik. Összerezzenek, apróra húzom össze magam. Mintha rendellenes, ellenkező irányból nekem száguldana valami. A szívem rég nem a helyén, mérföldekre leelőzött, a légzésem kihagy. És mégsem történik semmi sem. Csupán egy suhanó árnyék volt. Egy mögöttem elsuhanó teherautó robosztus árnyéka. Nem számít. Túléltem. Pedig azt hittem, ott halok meg. A fény játéka…Pusztán csak a fény játéka a sötéttel és az ember érzékeivel…

Zaphira